Prológus

-2018.10.17. -

Ennyi volt. Egy hiba és mindennek vége. Sosem gondoltam volna. Annyira boldogok voltunk, annyira tökéletesek. Voltunk. Most csak ülök az ágyamon a sötétben, az ablakom nyitva, hideg levegő áramlik be. Érzem a testem összerezzen, ahogy a levegő hozzá ér. Kiráz a hideg. Nem bírok gondolkozni. Csak sírok, és nézek ki a fejemből. Magamat hibáztatom. Én vagyok a hibás, tönkre tettem az életemet. Tönkre tettem az egyetlen dolgot amit szerettem volna ebben a kibaszott világban. Elvesztettem az életem értelmét. Őt. Nincs velem többé, Ő már nem fogja a kezem, nem súgja a fülembe, hogy szeret. Nem ölelkezünk órákig, nem nézzük egymást szótlanul. Soha többé nem ölel meg. Hibáztam, belátom. Mindenki hibázik, de most úgy érzem csak Én. Úgy érzem nem vagyok jó, nem vagyok elég, ahhoz, hogy boldoggá tegyem. Sosem leszek elég jó senkinek. Mindenki csak eldob majd, kihasznál, átver. Csak ülök, és már nem sírok. A szemem kiszáradt. Azt hiszem veszek egy forró fürdőt. Összeszedem magam. Elvonszolom élettelen testemet a fürdőszobába, és meleg vizet engedek a kádba. Sosem fürdök a kádba. Meglepő, most mégis. Ez az új élet? Most már mindent másképp fogok csinálni, mint eddig? Folyik a víz, hallom ahogyan csobog, mint egy patak. Bele nézek a tükörbe. Undorodom a látványtól. Ott áll egy lány, kisírt feldagadt szemekkel. Elhagyta magát, elhagyta az Élet. Csak néz engem, és nem lát mást, mint egy csőd tömeget. A szája lefelé konyul. Még szerencse, hogy nem használ sminket, nincs mi elfolyva legyen az arcán. Csak a szeretet hunyt ki a szeméből. Üveges a tekintete. Elhagyta az akit Ő mindennél jobban szeretett, akiért mindent megtett volna, aki magát az Életet jelentette számára. Meghalt belülről.
Megfordulok, és látom, túl sok vizet engedtem a kádba. Elzárom a csapot, és leveszem a ruháimat. Beleteszem egyik lábam a kádba, majd a másikat. Éget a víz. Égeti a testem, ahogy beleülök. Érzem, ahogy a testem végig áramlik a libabőr. Teljesen bele fekszek, csak a fejem van kint a vízből. Fekszek, és behunyom a szemem. Csak Rá tudok gondolni, és arra mit ronthattam el. Mit nem adtam meg neki, ami miatt elhagyott. Egyáltalán szeretett, vagy csak azért volt Velem, hogy legyen valakije? Talán volt Rajtam kívül más? Újra elkezdek sírni. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz.
Lassan eltelik egy óra, és még mindig a vízben vagyok. Elhűlt. A testem fázik, de nem érdekel. Még mindig csak fekszem, és nézek előre. Mi értelme volt ennek az egésznek. Miért kellett ennyire szeretnem Valakit, aki talán nem is szeretett viszont. Sose tudom meg az igazságot. Ki kell szállnom a vízből. A bőröm kiázott teljesen. Francba is. Felülök, és két kezemmel támasztom a kád szélét. Próbálok erőt venni magamon, s kimászom belőle. Gyenge vagyok. Egy törölközővel takarom be a testem, s kicsoszogok a szobámba. Pizsamára váltok, az se érdekel, hogy testem még vizes. Magam mellé dobom a törölközőt, s befekszem az ágyba. Abba az ágyba, ahol eddig együtt feküdtünk. Abba az ágyba, ahol Életem legszebb éjszakái voltak Vele. Abba az ágyba, ahol a jövőnket tervezgettük együtt. Abba az ágyba, amin akkor ültünk amikor szakított velem. Újra elkezd csorogni a könnyem. Egyedül vagyok. Mindenki elhagyott. Már nem találom az értelmet, elhagytak a céljaim, kilátástalanná vált a jövőm. Mi rosszat tehettem, hogy ezt érdemlem. Ha valamit elrontottam, az csak az lehet, hogy annyira szerettem, hogy az Életemet áldoztam volna Érte. De nem. Nekem ez nem hiba. Nekem Ő jelentette a létezést, a szerelmet, a céljaimat. Minden gondolatom csak Róla szól. Ő vajon érzi ezt? Ő mire gondolhat? Megszabadult egy feleslegtől? Vagy csak szimplán megkönnyebbülést érez? A kurva életbe is - kikészültem lelkileg.